A fárasztó munkanap után nincs is nagyobb öröm, mint megtérni a hívogató, kellemes atmoszférával rendelkező családi fészekbe. Különösen nyáron szívesen múlatjuk az időt odakint a természet lágy ölén megpihenve. A kert tervezés lehetővé teszi, hogy ne csak a közvetlen környezetünk, vagyis a lakás belső tere, de a tágasabb értelemben vett otthonunk is komfortos zónává válhasson. Mit takar egészen pontosan a kert tervezés, illetve milyen kritériumoknak kell megfelelnie manapság a modern kertnek?

Nos, a kert tervezés, amint azt az elnevezése is pompásan sugallja, azon precízen megkomponált tervek összességét jelöli, amit a hozzánk kilátogató szakember a munkaterület adottságainak és a személyes igényeinknek a kombinációjaként elénk tár. Ennek értelmében, a terület igényesebbé, vonzóbbá válik, már ami az esztétikai elvárásokat illeti és korszerűbb a technikai megoldások vonatkozásában. A kert tervezés minden esetben közös megállapodás és közös projekt, olyan együttműködés, ami a megrendelő fél és a szolgáltató között köttetik.

Bár a személyes elvárások színes skálán mozognak, azt bátran kijelenthetjük, hogy a mai „trendi” udvar az automata öntöző nélkül mit sem ér. Nem kell azonban úgy gondolni az automata öntözőre, mint a kötelező rosszra, sőt! Ez a precíziós berendezés nagyban megkönnyíti az életünket, hiszen helyettünk dolgozva gondoskodik a növények épségéről és szépségéről. Ha semmit sem tudunk magáról a rendszerről, már az elnevezéséből is sok mindenre tudunk következtetni.

Az automata öntöző az előre beprogramozott adatok alapján működik, ami annyit tesz röviden, hogy pontosan kiszámolt módon locsol. Ennek a mértani pontosságnak köszönhetően, egyetlen csepp víz sem megy kárba, amiből az következik, hogy energiát, ergo pénzt spórolhatunk meg. Az automata öntözőkről valóban ódákat lehet zengeni, amit mi sem bizonyít jobban, hogy egyre többen szavaznak bizalmat a rendszereknek hazánkban is. Miért is ne tennénk így? A készülék ár-érték aránya több mint ideális, a hatékonysága pedig elképesztő.