gyöngyös nyaklánc
Gyöngyös nyaklánc

Különleges estére ritkán van alkalmunk elmenni, de a hétköznapi öltözéket szeretjük alaposan megválogatni. A gyöngyös nyaklánc egyszerre szép és látványos, ugyanakkor nem kell attól félnünk, hogy túl kihívó lenne. Az aranyba foglalt gyöngyök éppen annyira dobják fel a kinézetünket, hogy ne legyen zavaró, azonban szégyenkeznünk sem kell mellette, mivel tökéletesen megállja a helyét a hétfői munkahelyen is.

Vannak olyan napok, amikor nehezen kelünk ki az ágyból és még nehezebben vonszoljuk el magunkat a megszokott buszmegállóig, az irodáig. Ilyenkor azt szokták mondani, hogy egy kis szín becsempészésével sokat dobhatunk a hangulatunkon. A gyöngyös nyaklánc lehet egészen apró vagy egy kicsit nagyobb, lehet benne egyetlen darab gyöngy, de akár egy egész gyöngysor is.

A megszokott fehéres szín helyett, választhatunk színeseket is, mondhatnánk, hogy a határ a csillagos ég. A gyöngy szerencsére sohasem lesz annyira kihívó, hogy a dobozba kéne tartani, de annyira unalmas sem, hogy kettőt vennénk fel belőle, mert az ereje pont megfelel.