kapcsoló bekötése
Kapcsoló bekötése

Az elektromosság felfedezését követően, talán a legelső dolog, amire felhasználták ezt az energiaforrást, az a világítás. Közvetlenül is ráköthetőek a fénytestek a hálózatra, de a vezérlés gyakran meghatározó jellegű. A kényelem tekintetében fontos, hogy csak akkor világítsanak, amikor azokra szükség van. A kapcsoló bekötése itt kerül előtérbe. Bármilyen lakásba, ingatlanba belépve, általában meghatározó és jól megközelíthető helyen vannak a konnektorok és villanykapcsolók. Egyetlen mozdulat és máris árad a fény az elvárt mértékben. Természetesen a tudomány fejlődésével már jelentek meg olyan megoldások, amelyek nem igénylik a közvetlen kontaktust. Ilyen többek között a mozgásérzékelő, a tapsvezérlés alkalmazása.

Mindezek ellenére, a leggyakoribb és hatékonyabb a kapcsoló bekötése. Ezen a téren is akadnak újítások. A viszonylag egyszerű megoldásokon túl, már kaphatóak többpólusú, beépített billenő, csillár, alternatív, kereszt, érintésvédelmi kapcsolók egyaránt. Mindezen vezérlők szerelése gyakran eltérő megoldásokat követel. A kapcsoló bekötése éppen ezért jobb, ha szakemberre lesz bízva, főleg, amikor még a vezetékek elhelyezését is meg kell oldani. Néhány egyszerűbb típust, a minőségi szerszámok jelenlétében bárki kicserélhet, de a bonyolultabb kapcsoló bekötése már magasabb szintű ismeretekért kiált.

Mikor jön jól a Fi relé bekötése?

Az elektromos rendszerek az emberi élet megkönnyítését szolgálják. Ennek érdekében, sajátos formában történik ezek beépítése az otthonokba. Mindazonáltal, a Fi relé bekötése sem maradhat el a kivitelezés során. Nem elég csak az áramot bevinni a lakásba, hogy a készülékek ahhoz csatlakozzanak, ugyanis muszáj gondolni a biztonságra is minden helyzetben. A szerkezetek sajnos időnként meghibásodhatnak. Amikor zárlat jön létre és túláram keletkezik, akkor kiéghetnek a rendszerek, de még emberi sérülésre is van esély. A Fi relé bekötése mindezen problémák megakadályozására szolgál.

Amikor a kapcsoló, ami egy biztosíték, érzékeli a megszokottnál sokkal nagyobb áramfelvételt, akkor hirtelen lecsapódik és megszakítja a folyamatot. Amennyiben pedig sikerült elhárítani a problémát, utána egyetlen mozdulattal visszapattintható a helyére. A Fi relé bekötése a régi típusú olvadó biztosítékokkal szemben jóval költséghatékonyabb. Az élettartama magasabb, ezzel könnyen visszahozza az árát. Mivel jól szabályozható, ezért magas szintű védelmet nyújt. Kellő szakmai ismeret hiányában a Fi relé bekötése jobb, ha szakemberre lesz bízva, mert így biztosan rendeltetésszerűen fog működni. Helyezzük mindig előtérbe a biztonságot!