laminált padló alátét
Laminált padló alátét

A modern padlóburkolatok rendkívül szépek és tartósak. Ugyanakkor csak úgy tudják sokáig megőrizni a szépségüket, ha kellően elő lesz készítve a felület, ahová lefektetésre kerülnek. Fontos, hogy ne kaphassanak lentről nedvességet, ahogy az is, hogy sík és sima legyen a terület.

Az előbbi érdekében párazáró fóliát javasolt használni, míg az utóbbi laminált padló alátét segítségével biztosítható. Így a burkolat nem fog mozogni, meghajolni vagy eltörni, elrepedni, ezáltal a munkánk eredményének az élettartamát is jelentősen megnövelhetjük. Ez igencsak fontos szempont, hiszen senki sem szeretné évente vagy még rövidebb időközönként felfordítani a házát és új padlót lerakni.

Tehát érdemes körültekintően eljárni, többek között a laminált padló alátét használatát sem szabad hanyagolni, ha azt szeretnénk, hogy ne kelljen rövid időn belül máris újabb felújításba kezdenünk. Egy kicsivel több idő és energia befektetésével, valamint a laminált padló alátét révén, sok fejfájástól, bosszankodástól megóvhatjuk magunkat, mérlegeljük ezt is, amikor az alkalmazása mellett vagy ellen döntenénk!