Elektromos páramentesítő
Elektromos páramentesítő

A vizes, penészes falak egyre több otthonban okoznak gondot, amit a hőszigetelés mind magasabb szinteken való megvalósítása okoz. Természetesen a magas színvonalú hőszigetelés egy részről nagyon előnyös, mivel így a hűtés és a fűtés sokkal kevesebb energiával kivitelezhető, de sajnos számolni kell azzal is, hogy így a felgyülemlett pára is bent marad.

Ezt a párát az elektromos páramentesítő készülék segítségével kivonhatjuk a levegőből, vagyis nem kell lemondani a jól szigetelő nyílászárókról és falburkolatokról sem. Sőt, a penészes falakkal sem kell megbarátkozni, hiszen van megoldás. A páramentesítő egy ventilátor segítségével áramoltatja át a levegőt a saját rendszerén, ami kondenzáció révén távolítja el a levegőből a felesleges vizet.

Ezek a készülékek már beépített páramérővel vannak felszerelve, így pontosan tudják, hogy mennyi ideig kell működésbe maradniuk, illetve mennyi az a vízgőz mennyiség, ami már nem ideális és ekkor automata módon üzembe lépnek. Érdemes megjegyezni, hogy a páramentesítő akkor is a segítségünkre lehet, ha már megjelent a penész, mivel kiszárítja a falakat és így megszünteti a penészgombák ideális élőhelyét.