babaváró támogatás
Babaváró támogatás

Manapság egyre később vállalnak gyermeket az emberek, ami többek között azzal magyarázható, hogy először próbálják megteremteni azt az anyagi hátteret, amivel majd minden költséget fedezni tudnak, ami az utóddal kapcsolatban felmerül.

Azonban a babaváró támogatás révén, most anélkül is belevághatnak a családalapításba, hogy úgy vélnék, megfelelőek már az anyagi körülményeik, ugyanis bizonyos feltételeknek eleget téve, 10 millió Forintot kaphatnak. Amennyiben a jelzalog.com weboldalon feltüntetett előírásoknak is eleget tesznek, akkor még kamatmentesség is jár ezen hitelhez, tehát a babaváró támogatás tényleg minden szempontból ideális megoldást kínál a pároknak.

Egyébként a babaváró támogatás feltételei is egészen elfogadhatóak és elég könnyen teljesíthetőek, így lényegében bárki igénybe tudja venni, aki ennek a segítségével szeretné megalapozni a családja jövőjét. Még ingatlanfedezet sem szükséges, csupán az életkorra, a lakcímre, a TB jogosultságra vonatkozóan van pár kitétel, illetve ne legyen tartozása egyik félnek sem a NAV felé.