50 literes bojler

Amikor szeretné kibővíteni a házát, nem biztos, hogy a meglévő vízvezetékrendszerről le tudja kapcsoltatni azt a részt, amely a meleg víz megoldásához kell. Ekkor elég egy 50 literes bojler ahhoz, hogy például az újonnan kialakított kis fürdőszobában legyen elegendő meleg víz kezet mosni és néha zuhanyozni belőle. Az ilyen kis tartállyal felszerelt bojlereket pontosan erre a célra találták ki.

Minden olyan biztonsági elem és mechanikai rész megtalálható benne, mint a nagyobbakban. Ezért figyelhető meg az, hogy a kisebb méret miatt nem feltétlenül lesz annyival kisebb az eszköz ára.

Az árkülönbséget csupán a tartály méretei és a benne elhelyezett alkatrészek teljesítménye határozza meg. Végérvényben, akármennyit is fizet valaki érte, egy 50 literes bojler úgy kell működjön, ahogyan az elő van írva. A hosszú élettartam és az egyenletesen jó teljesítmény alapelvárás mindegyiknél. Úgyhogy elsősorban olyan 50 literes bojler kell, amelynek a gyártója képes felelősséget vállalni azért, hogy ez így is legyen.